Szemtorna

ismerd meg a szemjógát!
– Néhány egyszerű gyakorlat a szemek egészségéért –

Mint minden izomnak, így a szem izmainak is szükségük van tornáztatásra. A hétköznapi élet mókuskerekében viszont tudomást sem veszünk ezekről az izmokról, pedig óriási munkát végeznek, hiszen a külvilág információinak legnagyobb részét a látás során dolgozzuk fel.

Elhanyagoljuk állapotukat, ha például valamit figyelünk, inkább fordítjuk fejünket, mintsem a tekintetet mozdítjuk. A több órás tévézés, számítógép bámulás egy pontra kényszeríti a tekintetet, merevítve az izmokat, a mesterséges fény szintén nem a barátunk. A fejfájás sok esetben a szemek fáradtságának köszönhető. Mindent megteszünk tehát azért, hogy szemünk fáradt, piros, tekintetünk fénytelen legyen, a látáshibák egészen fiatalkorban megjelenjenek.
A szemek állapota ráadásul összefügg a test teljes állapotával, így kihat az anyagcserére, az idegrendszer működésére is.

A szemünk, látásunk egészségéért pedig tehetünk, ebben segít a szemjóga.Nézzük, mire is jó:

·         erősíti a látást, esetenként ez dioptriában is mérhető

·         ellazítja az elmét, megnyugtat

·         a tekintet élénkké válik, kitisztul.

Tapasztalatból tudom, hogy néhány perces szemtorna után a fáradt szemek érezhetően felfrissülnek, tulajdonképpen ekkor érzem, hogy valóban vannak szemkörnyéki izmaim! Segít megszűntetni a reggeli fásult tekintetet, megszünteti a táskás kialvatlan szemek látványát. Én magan szívesen tornáztatom a szemeimet ébredés után, ekkor érzem a leginkább hatásosnak.
Állítólag kitartó napi többszöri szemtornával korrigálható mindenféle látásprobléma.

A szemjógának van némi kozmetikai hatása is – én legalábbis ezt tapasztalom: a tekintet kipihentebb, ragyogóbb lesz, a szemkörnyéki ráncok kisimulnak, a szemfehérje tisztábbá válik.

Az alábbi néhány gyakorlat egy komplett kis mini szemjóga sorozat, mindössze néhány percet vesz igénybe, ha lehet legalább naponta egyszer csináld végig! Lehet otthon, vagy akár a munkahelyen, ha már nagyon elfáradtak a szemeid.

Kényelmes ülő helyzetben gyakorolj, a hát, nyak egyenes, vállakat ellazítod. Ha otthon vagy, ülhetsz törökülésben a szőnyegen, ha széken ülsz, a lábakat ne keresztezd, talpak a talajon legyenek.

A mozdulatokat lassan, összefüggően végezd, ne kapkodva, szaggatottan! A tartásod mindvégig egyenes legyen, de laza, a fej ne kövesse a szemek mozgását. Minden gyakorlat alatt a szemeket tartsd csukva, de ne szorítsd össze!

Fontos! A szemjóga alatt szemüveget, kontaktlencsét ne viselj!

1. gyakorlat: lassan nézz fel egy képzeletbeli pontra, majd le. Ismételd tízszer!

2. gyakorlat: nézz jobbra a legszélső pontra, majd lassan vidd át a tekintetet balra. Figyelj rá, hogy a fejed ne mozduljon! Ismételd összesen tízszer!

3. gyakorlat: most átlósan mozgasd a szemeket! Nézz fel a jobb sarokba, majd vidd a tekintetet balra le! Ötször ismételd meg, majd végezd el a másik oldalra is: nézz fel balra átlósan, majd jobbra le! Ismételd ötször!

4. gyakorlat: végül végezz szemkörzést! Nézz fel a legmagasabb pontra (szemek még mindig csukva) majd lassan – mintha egy képzeletbeli kör szélein szélein vezetnéd végig a tekinteted – nézz jobbra, majd lefelé, balra és ismét fel. Ismételd ötször majd csináld meg a gyakorlatot a másik irányba is: nézz fel aztán indítsd el a tekinteted balra, le, jobbra és fel! Ismételd ötször!

5. gyakorlat: dörzsöld össze a tenyereidet és ha jól átforrósodtak, félgömböt formálva belőlük, borítsd őket a még mindig csukott szemeidre, úgy, hogy a tenyerek közepe nem ér a szemekhez. Érezni fogod, hogy a szemek feltöltődnek, megpihennek a meleg hatására!

Ezután még néhány pillanatig tartsd csukva a szemeket, majd lassan nyisd ki őket!

Próbáld ki a gyakorlatokat és ha tapasztalod jótékony hatását, tedd olyanná, mint a fogmosást.